Kingdom now!

A napokban volt egy vitám egy kedves barátommal (F.). Nagyon szimpatikus a gondolkodás módja, stílusa, jó szívű embernek ismerem és még egy csomó dolgot el tudnék róla mondani. Amit még el kell mondjak feltétlenül, hogy mindketten elkötelezett kereszténynek gondoljuk magunkat. Mégis van valami, ami mintha szétválasztana minket. Valószínűleg mindkettőnknek igaza van bizonyos mértékig, mégis azt hiszem, nekem inkább.

Történet szerint van egy közös barátunk (Zs.), aki többféle lelki nyavajával küzd. Szociális fóbiával gyerekkora óta bajlódik, a mániás depresszió pedig úgy kb egy évtizede lehet meg.  Mindhárman keresztények vagyunk, s mint ilyenek, nem vetjük el az isteni segítségnyújtás lehetőségét. Fent említett kedves barátom igazán szívén viseli közös barátunk sorsát, s minthogy megtérése előtt ő is rendkívül erős pánikbetegségben szenvedett, amiből megtérése után kigyógyult, ösztökélni próbálja Zs-t, hogy bízza ő is az isteni gondviselésre magát. Hogy túl vehemensen teszi-e majdnem mindegy, Zs. kimondatlanul is így érzi. De kétségtelen az is, hogy Zs. is előszeretettel hagyja el magát és alkalmazza az ún. "Falábat", miszerint "mit lehet elvárni egy beteg embertől?.
A dolgot súlyosbítja, hogy mindhárman olyan közösségben kezdtük keresztény pályafutásunkat, ahol azt igyekeznek beleplántálni az emberbe, hogy Isten minden bajodra a válasz és tulajdonképpen itt a földön is megvannak már mind (!) azok az áldások , melyek csak létezhetnek, mégpedig minden (!) hívő számára, "csak hinni kell". (Reményeim szerint azok, kik ezt tanítják, nem kerülik el a felelősségrevonást, hanem akárcsak Jób barátai, örülhetnek, ha majd áldozataik kegyesek lesznek közbenjárni értük, hogy el ne vesszenek.) Ez a Kingdom now! teológia és annak későbbi folyományai. 
Nem vitatom F. jó szándékát, sőt meg vagyok róla győződve. De pontosan érzem és látom, hogy többet rombol, mint használ. Amit elér, hogy Zs. nem képes felvállalni magát, inkább hazudik, menekül, játszmázik, mert így képes csak feloldani a benne lévő ellentmondást, melyet a vele szemben támasztott és számára teljesíthetetlen elvárás, valamint a beteg ember természetes reakciója (azaz aki beteg, az beteg, nem csinálhat úgy, mint egy egészséges) között feszül. Ez akkor is így van, ha közben nem helyeseljük azt, amit ennek okán tesz. Mert nem helyeslem én sem, hogy hazudik, őszintétlen, menekül, játszmázik, de van egy határ, amíg jogos a kérdés, "mit lehet elvárni egy beteg embertől". Egy lelkileg beteg embernek a reakciói nem versenyezhetnek egy egészséges ember reakcióval. Egy beteg embernek is jobb, ha vállalhatja önmagát, betegen.
Hiszek abban, hogy Isten gyógyít. Ma is. Csodákat tesz. De nem hiszek azoknak, akik azt mondják, hogy ezért a beteg embernek is kell tenni valamit. Ilyen nemigen van a Bibliában. Isten, akit én ismerek, aki a Teremtő, a Mindenható, nem lehet megakadályozva emberi tényezőktől. Mi több! Rendszeresen az ellenkező az igaz. Nem gondolkodásmód változás, megtérés után gyógyított Jézus, hanem ellenkezőleg! Miután meggyógyult valaki, hozzátette, hogy még a bűnei is meg vannak bocsájtva. Azaz, a gyógyulásnak nem feltétele volt a megtérés, hanem a gyógyulás egyúttal bizonyíték volt a megbocsájtásra is.

Azért vetettem ide ezeket, mert  egyáltalán nem egyedi jelenségről van szó.