Egy ma élő keresztény szemével a házasságról (Alapok)

Ebben a részben le szeretnék szögezni néhány olyan evindenciát, mellyel a későbbiekben már nem kívánok foglalkozni külön.

Magánügy?

Először is a házasság nem magánügy, hanem közügy. Nem két embert érint, hanem azok ismeretségi körét is. Ideértve elsősorban a családot, valamint a barátokat is. De közügy abban az értelemben is, hogy a választott társat kijelölöm az emberek közül, mint aki hozzám tartozik és én hozzá tartozok. Jelzést adok mások számára, hogy a társam már foglalt, az enyém, és jelzést ad mások számára ő, hogy már társa valakinek.

Világi vs. egyházi

A házasság olyan társadalmi intézmény, melynek formáját és tartalmát illetően van a kereszténységnek is üzenete. Viszont mivel társadalmi, így a társadalomnak eredendő joga, hogy meghatározza, milyen együttélési formát tekint házasságnak. Ez nem feltétlenül esik egybe a keresztény erkölccsel, de attól az még házasság. Így például a kereszténységnek el kell fogadnia házasságnak a homoszexuális párokat is, ha a társadalom ezt elfogadja. A házasság ugyanis nem más, mint kijelölése annak, hogy kivel él valaki együtt, ki az övé, s ez jelzés a társadalom számára, hogy társát a többiektől elkülönítette, hozzátartozik. Nem dolga a kereszténységnek beavatkozni abba, hogy a társadalom milyen módon alakítja ki életmódját. Természetesen minden kereszténynek megmarad a joga, hogy saját értékítéletének megfelelően befolyásolja a törvények alkotását, de nem valami magasztosult felsőbbség jogán, hanem állampolgári jogán és az ehhez kapcsolódó eszközökkel (választó és választható).

Ettől élesen el kell különíteni a keresztény közösségen belüli helyzetet. A homoszexuális kapcsolattal nem az a baj ugyanis, hogy házasságon belül, vagy kívül élik meg emberek, hanem magával a szexualitás formájával. Tehát ahogy a társadalomnak joga van arra, hogy önrendelkezzen az együttélés formáit illetően, úgy egy közösségnek is van arra autonómiája, hogy ezt a közösséget kivel, kikkel ápolja. Egy sakk klub is megkérheti az odatévedő kártyázni kívánókat, hogy fáradjanak másik terembe. Ugyanez igaz arra az esetre is, hogyha a társadalom netán elfogadná az állatokkal való együttélést is házasságnak.

Társadalmi intézmény abban a tekintetben is, hogy nincs olyan, hogy "Isten színe előtti összeadás, házasság" stb. Egyetlen egy példát sem tudok a Bibliából, ami erre utalna, még Ádám és Éva esete sem. Úgy egyébként is, próbáljon valaki az Isten háta mögött összeházasodni. :) Minden házasság Isten színe előtt köttetik. Ahogy minden szövetség. Nincs olyan szövetségkötés, mely elkerülné Isten figyelmét, és senki sem kerüli el a felelősségrevonást, aki megtör egy bármely, egy egyébként erkölcsileg ésvagy jogilag nem aggályos szerződést. Sem papnak, sem lelkésznek nincs kompetenciája összeadni embereket. Ezek legfeljebb tanúi a szövetségkötésnek, de erre bármely hitelt érdemlő ember alkalmas.

Ideálisnak elfogadom azt az állítást, hogy a társ kijelölése elég lenne egy viszonylag szűkebb körben is. De ma, amikor egy város több százezer ember, akik között nap mint nap forgolódunk és a távolabbi világ is elérhető órák alatt, praktikusan a polgárilag megkötött házasságot nélkülözhetetlennek tekintem a feddhetetlenséghez. Ezzel szemben az egyházi házasságot, mint azt fent is már pedzegettem, majdnem feleslegesnek, legfeljebb egy jó happeningnek, bulinak tekintem, ami csak szubjektív értelemben válik fontossá, azaz valakinek fontos, hogy így tegye emlékezetessé. Viszont azt, aki csak néhány hitelt érdemlő tanú előtt kötött szövetséget, például épp egy egyházi esküvőn, azt én házasnak tekintem, ha valamelyikük kilép a kapcsolatból, az már válás, vagy házasságtörés. Mert a szövetségkötés megtörtént. Sőt még tanúk nélkül is élő a szövetség Isten előtt, csak nekem nincs róla bizonyítékom, így előttem letagadható lenne.