A párválasztásról

A pünkösdi-karizmatikus közösségekben dívik a leginkább az a jelenség, hogy Isten kijelöli úgymond az ember társát. Nem vitatom ennek lehetőségét, de tény, ilyen a Bibliában csak ritkán fordul elő. Emlékeim szerint egy ilyen eset van. Amikor Ábrahám elküldi szolgáját, hogy találjon Izsáknak feleséget. Valójában még abban sem vagyok biztos, hogy ez a példa erről szól. Abban viszont bizonyos vagyok, hogy az ősminta kifejezetten ennek ellenkezőjéről szól. Ádámnak Isten több lényt is bemutatott, s Ádámnak kellett kiválasztania közülük azt, akit társául szeretne. Ádám Istennel tökéletes harmóniában élt, nem kellett volna neki valami különleges kijelentés, hanem egyszerűen megkérdezhette volna szemtől szembe Istentől, szerinte neki ki lenne a megfelelő. Legalábbis, ha ez az Ádám a mai karizmatikus gyülekezetek egyikébe járt volna. Ezekben a karizmatikus közösségekben szeretik magukról azt gondolni, hogy legalább olyan a viszonyuk Istennel, mint Ádámnak, de tán a Második Ádám okán még jobb is. Ehhez képest Ádámnak megvolt a szabadsága arra, hogy válasszon. Ehelyütt nem mennék bele az eleve elrendelés témakörébe, így a szabadságot elfogadom illúziónak is, a lényeg, Ádám szabadságként élte meg választását. Nekünk, kiknek állítólag Jézus Krisztus által jobb, bizalomtelibb a kapcsolatunk az Atyával, mint Ádámnak, ne lenne meg legalább ez a szabadságunk? Távol legyen ez a gondolat! Igenis megvan ez a szabadságunk és az ehhez a szabadsághoz tartozó felelősség is. Ugyanis nem Isten fog leélni egy életet a választott társsal, hanem mi. Ha elhagyjuk, a mi bűnünk, nem Istené. Ha rosszul bánunk vele, mi bűnünk, nem Istené. Terhe van a felelősségnek? Igen. Viseljük derekasan!
Természetesen lehet Istent kérdezgetni. Akár válaszol is, vezetést is adhat. Nem vitatom. De ha nem ad, mert megteheti, és mégis házasodni szeretnénk, akkor lépni kell, nem tétlenkedni.

Cölibátus vs. házasság

Pál szerint, aki cölibátusban élt, jobb cölibátusban élni. Én házas vagyok, szerintem jobb így. Eretnek gondolat? Fenét! Persze, praktikusabb, Pál is ilyen értelemben mondja, amit mond. Nem kell alkalmazkodni senkihez, "csak" az Úrhoz. Viszont ezt egy olyan ember mondja, aki tudott és szeretett is alkalmazkodni az Úrhoz és az emberekhez is, ha erre volt szükség. Azaz, ha valaki a "nem kell alkalmazkodni" felkiáltással, de belül el nem ismerten a "nem is vagyok képes/nem is akarok alkalmazkodni" gondolattal szeretne egyedül maradni, annak van egy rossz hírem: a silányságodat kiáltod csak világgá, nem az elhívásodat. Van még egy rossz hírem: az Úrhoz nehezebb és felelősségteljesebb alkalmazkodni, mint egy emberhez. Ha nem így látod, rosszul látod, s valójában nem alkalmazkodtál az Úrhoz sem, csak a száddal. János ugyanis így szól erről:

1 Ján. 4,20
Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti  az Istent, akit nem lát?

Mert bizony ez az elv érvényesül itt is. Ha valaki nem tud alkalmazkodni egy szeretett társhoz, aki akár közvetlenül képes viszontszeretni, annak az Istenhez való alkalmazkodása is puszta fecsegés és valójában önmaga felé irányul a figyelme, öntörvényű, az Isten neki csak kifogás. Ezt a helyzetet az teszi hangsúlyosan kellemetlenné, hogy ez tulajdonképpen a harmadik parancsolat megsértése, azaz hiába vette fel az Úr nevét.

Az embernek nem jó egyedül. Ez az ádámi fajról alkotott első isteni felismerés. Fogadjuk el ezt természetesnek, melytől természetesen az Úrért tényleg el lehet térni, ha az Úr itt nem kifogásként van előcibálva. Ha pedig ez a természetes, akkor erre kell berendezkedni.

A berendezkedés

Sokan, mikor megtérnek, szeretnék mielőbb megtalálni társukat. Némelyeknek sikerül is. Némelyeknek azonban nem. Nem tudom, melyik nagyobb áldás. Nekem bizonyos értelemben jól jött az a 15 év, amit társ nélkül töltöttem. De más értelemben meg jól jött volna előbb is, ha sikerül megházasodni. De akár rövid időnek, akár hosszabb időnek nézünk elébe érdemes berendezkedni a házaséletre, s ennek érdekében tenni lépéseket. Azért is érdemes, mert valójában ezeket akkor is érdemes meglépni, ha mégsem házasodunk.
A legfontosabb, legyen rendezett életünk, amennyire lehetséges, amennyire rajtunk áll. Legyen munkánk. Inkább szerény jövedelmű, de biztosabb, minthogy olyan, ahol rossz lekiismerettel nyitsz ajtót, ha csöngetnek, félve mondjuk az APEH-től. Tanuljunk, képezzük magunkat. Ismerjük meg magunkat, hogy egyáltalán kik vagyunk. Nagyon világi vagyok? Hát tudd meg: a házasság világi dolog. Pál mondja, aki megházasodik, a világiakra visel gondot. S ezt nem egy munkakerülő, képzetlen ember mondja, hanem korának egy magasan képzett személyisége, aki apostolságából származó előnyeiről is képes volt lemondani és sátorépítőként keresni kenyerét, ha éppen ingyenvalóvá akarta tenni az evangéliumot. Ne bújj el az istenkeresés látszata mögé mondván, hogy imádkozom, böjtölök, szolgálom az Urat stb.! Kit érdekelnek ezek? Ezek a te belső ügyeid, ezeket teszed, jól teszed, de mégsem mehet a világi életed rovására. Nem imádkozhatsz munka helyett. Illetve megteheted, de hozzám ne jöjj kenyeret koldulni!
Kérdezheted, én megfeleltem-e a fentieknek. Nem. Maradéktalanul biztos nem. Nagyjából egyetlen szempontnak feleltem meg maradéktalanul, az pedig az önismeret, emberismeret. Rendkívül fontos tudni magunkról azt, hogy mit várunk, mit várhatunk egy házastárstól, mit adhatunk, s mit nem leszünk képesek adni társunknak. Az ebben szerzett attribútumaim tettek igazán értékessé. Ezért van bátorságom írni is a témában.
Még egyszer hangsúlyozom: ezek a puszta létezéshez, a keresztény életvitel minimumához is hozzátartoznak, viszont különösen felértékelődnek a házasságban. Sőt, valójában a lelkiismeretes szolgálatban is. Ezek nélkül szolgálni szinte bűn. De inkább nem is szinte. Miért kell mégis ilyenről írni a házasság témájában? Mert túlmisztifikálva sokan, még ezekről a minimumokról is elfelejtkeznek, aztán szívják a fogukat, mikor összeházasodnak.

Induljon a biznisz!

Tehát tudjuk, hogy mit akarunk, nagyjából tisztában vagyunk azzal is, hogy a házasságpiacon mekkora értéket képviselünk. Bizony, ez piac, igazi biznisz. Aki azt mondja, érdek nélkül akar házasodni, attól menekülni kell! Vagy egy álszent hazug, vagy infantilis hülye. Az utóbbit talán kinövi. Igenis a házasság kőkemény érdekeken nyugvó viszony. Nem kell álszemérmesnek lenni! Igenis anyagi érdekek éppúgy lehetnek benne, mint érzelmi. Mindkettő lehet tisztességtelen éppúgy, mint tisztességes. A párok kőkeményen felmérik egymásban azt, hogy mit tudnak a másiktól kapni. Jó esetben azt is felmérik, hogy a másiknak tudják-e azt adni, amit az kapni szeretne. Ha mindketten úgy látják, nyernek a bolton, megkötik az üzletet. S minél tisztábban látják ezt, annál felelősségteljessebb döntést fognak hozni, annál nagyobb esély lesz a hosszú távú működőképességre.
Jó, jó, de hol van ebben Isten? Jó esetben benned, benne és a házasságban. Rosszabb esetben csak a házasságban. Ugyanis Isten a házasságot áldja meg. Mint intézményt. S benne az embereket. Te választasz a fenti mechanizmus szerint és kötsz házasságot, amit az Isten megáld. Ez nem jelenti azt, hogy nem mehet tönkre. Ha egyikőtök úgy egyébként fittyet hány fontos dolgokra, akkor megtérés nélkül nem biztos, hogy meg lehet úszni a válást. Erről majd egy másik fejezetben.