Erkölcsi döntések

Kicsit felfüggesztem most a megkezdett sorozatot, hogy helyet adjak olyan témának, amelyről mostanában gondolkodtam, illetve egy másiknak is majd, amiről azt mondta a feleségem, hogy írjam meg.

Korábban Balati blogjában (valve.freeblog.hu/) egy téma kapcsán elkezdtem gondolati modelleket felállítani, hogy rámutassak néhány erkölcsi döntéshez valójában nem a keresztény értékrendnek megfelelően állnak ott a vitázók hozzá. Ezt a modellezést most folytatnám itt, tárgyalva azt is, hogy mi a haszna ezen látszólag értelmetlen tevékenységnek.

Lássuk az alapmodellt!

Aktív hívő életet élő keresztény vagy. Két ember életveszélyben van. Mindkettőt kizárólag te tudod megmenteni, mégpedig egyenlő eséllyel, de csak az egyiket, viszont arra valóban képes vagy. Neked kell kiválasztanod, ki marad életben, ki hal meg. Hogy döntesz?

Tisztázni kell, hogy ilyen extrém módon vegytiszta és egyúttal veszélyes helyzetek nem állnak elő az életben. E modellezésnek nem az a célja, hogy felkészítse az embert egy ilyen helyzetben hogyan döntsön majd. Ilyen erkölcsi döntéseket a mindennapi életben mégis nagyon sokszor hozunk azzal a lényeges különbséggel, hogy nincs életveszély, jellemzően szinte felejthetőek mindennapjainkban. Ennek ellenére ezen sorozatos döntéseink meghatározzák azt, ahogy viszonyulunk  másokhoz.  Az alapmodell nem tartalmazza még az erkölcsi kérdést. Nincs ugyanis benne mérlegelési szempont, ami után feltehetné az ember a kérdést: helyes döntés volt-e.

Számunkra azért fontos, hogy mérlegeljünk így dolgokat, mert emberként erkölcsi lények vagyunk, keresztényként pedig egy szigorú erkölcsi értékrendet választottunk. Sokszor jók az ösztönös válaszaink az ilyen helyzetekre, de egyikünk sem tökéletes és érdemes elmenni határainkra, ahol próbára tesszük erkölcsi ítélőképességünket, hogy utána lássuk hibáinkat, hiányosságainkat. Hibának nevezem azt, amiben akarunk és képesek vagyunk akár azonnal változni. Hiányosságnak azt, amin akarunk, de ma még nem vagyunk képesek változtatni. Bűnnek pedig azt, amin nem akarunk változtatni, pedig rossz erkölcsi döntés lenne.

1. A szimpátia szempontja

Pluszinformáció: Az egyik ember szimpatikus, a másik nem.

Erre a legtöbben nyilvánvalóan a szimpatikus mellett teszik le voksukat. Azonnal felvetődik az erkölcsi kérdés: alkalmas-e az én szimpátiám arra, hogy döntsön életről, halálról? Előrebocsátom a válaszomat: igen. Magyarázat majd később.

2. A lehetséges jövő szempontja

Pluszinformáció: Az egyik ember szimpatikus, a másik nem. Te döntöttél a szimpatikus ember mellett, akiről később kiderül, hogy egy tömeggyilkos lett később.

Még mindig érvényes a fenti válasz? Változott a korábbi döntés megítélése? Könnyű belátni, hogy erkölcsileg nem vagy felelős akkori döntésedért. Védekezhetsz, hogy nem tudhattad, hogy így lesz, s azt hiszem, ez annyira evidencia, hogy nem igényel további tárgyalást. Praktikus volt-e? Erre is az a válasz, hogy igen. Nem tudjuk, a másik mekkora tömeggyilkos lehetett volna.

Pluszinformáció: Az egyik ember szimpatikus, a másik nem. Te döntöttél a szimpatikus ember mellett, akiről később kiderül, hogy embertömegek nagy jótevője lett később.

Persze itt könnyű lenne sütkérezni a dicsfényben, hogy te mekkora erkölcsi bajnok vagy. Csakhogy te ennek tudatában épp úgy nem voltál, mint az előbbi eset kifejletének. Épp úgy puszta szimpátia alapján hoztál döntést, s nem tudhatod, hogy a másik nem nagyobb jótevő lett volna-e.

Leszögezhetjük tehát, hogy a döntésekben a lehetséges jövő nem játszhat szerepet se pro, se kontra. Ugyanis a jövőről nincs információnk és a rendelkezésre álló ismeretekből is csak bizonytalan előrevetítéssel tudunk élni.

3. A kereszténység szempontja

Pluszinformáció: A szimpatikusabb emberről tudod, hogy nem keresztény, a másikról tudod, hogy az. Te megmented a szimpatikusabbat azzal a magyarázattal, hogy a keresztény úgyis a Mennybe megy, a világi pedig még kap esélyt, hogy megtérjen.

Keresztények jelentős csoportja így tenne. Sajnos számos probléma van ezzel.

Az előbb leszögeztük, a lehetséges jövő nem lehet releváns szempont. Ezzel nem kívánok újra foglalkozni.

Viszont számos meglévő információ kötelez bennünket, keresztényeket arra, hogy a keresztényt mentsük meg. Vegyük sorra!

a.       Tudom, Pál mondta, jobban szeretne elköltözni, mert neki az jobb, ha az Úrral van. Ezt valaki gondolhatja magáról, de ez engem nem jogosít fel arra, hogy azt feltételezzem, ő így szeretné. Márpedig a példák szándékosan nem tartalmaznak arra információt, hogy a megmentendő ember mit szeretne. Vegyük olybá, mintha két eszméletlen emberről lenne szó. Ugyanis e modellezés célja a benned/bennünk lévő rejtett/nyílt motivációk feltárása. Egy emberről a lehető legtermészetesebb azt gondolni, hogy élni akar. Ugyanis a Biblia tanítása szerint az élet Isten áldása. Még e földi lét is. Még az újszövetség idején is. A „szeretett tanítvány”, János igen hosszú életet élt itt a földön. A többi apostol mártírhalálával Istennek célja volt. Tehát nem indokolja semmi, hogy azt feltételezzük, hogy a keresztény inkább az Úrhoz menne. Már csak azért is, mert, ahogy Pál is ezt a kívánalmát zárójelbe kellett tegye mondván, az életének Isten szolgálata a célja, úgy mi sem azt kell nézzük, mi jó a kereszténynek, hanem azt, mi jó az Úrnak.

b.      S hogy mi jó az Úrnak? Az, ha az övéi szomjasak, inni adsz nekik. Ha az övéi betegek, meglátogatod őket. Kiterjesztve pedig a példára: ha az övéi életveszélyben vannak, megmented őket. Úgy kell tenned velük, mintha az Úrral tennéd. Komoly fenyegetések vannak ilyesmivel kapcsolatban megfogalmazva a Bibliában. Igen vakmerő az, aki ezt nem veszi figyelembe az atyafiakkal megélt kapcsolatában.

c.       Durvának éled meg, hogy ilyen helyzetben a hívőt kell (nem lehet, hanem kell) előnyben részesíteni? Akkor gondolj bele abba, hogy miért is van ez így! Azért, mert hozzátartozód egy keresztény. Ugyanis egy az apánk, ama mennyei és egy az anyánk, ama magasságos Jeruzsálem (Gal. 4,26).  Az pedig természetes, hogy az ember a rokonát előnyben részesíti ilyen helyzetben. A rokon, kivált a testvér, akkor is rokon marad, ha egyébként kerülnétek egymást. Természetes, hogy a rokon a rokonnal összefog, mikor kívülálló veszélyeztet. A család összefog a családtag érdekében.

 

4. A felelősség szempontja

Valójában ez az a szempont, ami erkölcsileg érvényesül ezekben a modellekben. A család azért fog össze a családtagért, mert felelősséget éreznek egymás iránt. A szimpatikus embert azért mentjük meg inkább az első példában, mert a szimpátián keresztül valamiképp hozzánk tartozónak érezzük, s tudatosan, vagy tudattalanul felelősséget érzünk iránta. Viszont a felelősségben is van szorosabb és távolabbi vonzat.

Pluszinformáció: Az egyik ember szimpatikus, a másik a fiad. Azt hiszem, kétség sem fér hozzá, hogy az ember ekkor a fiát menti.

Senki nem vonja kérdőre azt, aki a fenti példában a fiát menti meg. Ez azért van, mert az emberek ezt a felelősségi szempontot ilyen éles kontrasztban könnyen felismerik és akceptálják.

Pluszinformáció: Az egyik ember keresztény, a másik a fiad.

Bizony egy keresztény ekkor is a fiát kell, válassza. Lehet okoskodni, hogy a vérségi kapcsolat, vagy a spirituális rokonság élvez-e elsőbbséget. Szerencsére a Biblia egyértelművé teszi, hogy a vérségi kapcsolat ilyen értelemben előnyt élvez. Ugyanis ha valaki az övéiről és főleg saját háza népéről nem gondoskodik, rosszabb a hitetlennél. Ha még nem láttál tönkre ment családot a „szolgálat” miatt, akkor lehet, hogy még mindig nem érted, mi a célja ennek a modellezésnek. Sajnos mi, keresztények könnyen tudunk felrúgni olyan évezredes értékeket, rögződéseket, mint például a család. Tesszük ezt olyan tévtanítások miatt, melyek néhány idézetet kiragadva a Bibliából, azt hamis kontextusba helyezik, hogy felmentést szolgáltassanak némely ember bűnös természetének, ami miatt képtelen rendezni családi viszonyait. Ha Jézus a konfliktus oka a családban, Jézust kell választani. De ha Jézus csak ürügy az összeférhetetlenségedre, akkor vedd tudomásul, hiába vetted fel az Úrnak nevét és bűnösebb vagy, mint a meg nem tért családtagod. Bocsánat a kitérőért, de fontosnak éreztem.

Szomorú, hogy ilyen, a világiak számára evidens magatartást ilyen hosszan kell megindokolni, hogy lássa meg a keresztény, milyen távol is van attól, ahol lennie kellene.

Végül el szeretném mondani, hogy az is fontos, lássuk korlátainkat. Nem biztos, hogy tudjuk mindig a megfelelő választ, ahogy az sem biztos, hogy meglépjük a megfelelő lépést. Nekem például dilemmát okozna az a helyzet, ha a fiam és a feleségem közül kellene választanom. Nem tudom, hogy döntenék. Pro és kontra egyaránt lennének érveim. S még egyszer: ebben nem az a patikamérlegezés a fontos, ami esetleg kitűnik ebből az egészből, mert ilyen helyzetek ritkán adódnak, ahol ilyen mérlegelésnek helye lenne. Ez arra jó, hogy az ember megpróbálja magát és a mindennapi döntéseit a kapcsolataiban kicsit tudatosabban alakítsa.

 

Címkék: józanság