Ez a post kapcsolódik tulajdonképpen az előző végéhez valamelyest. Valamint Blanka blogjában is sikerült egy vitát generálnom a témában, így ezért is aktuális. http://elekesblanka.blog.hu/2009/01/18/szenvedes_16

Régi vesszőparipám a korintuszi gyülekezet. Egyetlen másik gyülekezet sem kapott talán annyi hideget és meleget együtt Páltól, mint ez. Egy az egyben le testizi őket, azaz azt állítja róluk vezetőstül en bloc, hogy a testi természetüket követik. Mindezt annak ellenére írta, hogy azt is mondta: hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködnek (1Kor. 1,7). Azaz mindenféle gyógyítás, csodatevés, prófétálás, nyelvek és nyelvek magyarázatai működtek náluk.  A mai gyülekezetek szeretik magukat abban a hitben dédelgetni magukat, hogy az a szellemi tevékenység, ha imádkoznak, dicséretet énekelnek, prédikációkat hallgatnak. A szellemi tevékenység non plus ultrája pedig az, ha mindenféle kegyelmi ajándékok működnek. A korintuszi gyülekezet erre kifejezetten rácáfol.

Balati felvetette Blanka blogjában, hogy a testi gyülekezetet Pál nem kezelte automatikusan úgy, mintha nem lennének keresztények. Ebben igaza van. Valóban el kell tudni választani azt, hogy valaki keresztény létére testi módon él, vagy világi módjára él, mert világi.

Először is nyúljunk vissza az első jeruzsálemi zsinathoz! Itt hosszas vitát folytattak arról az apostolok és egyéb vezetők, hogy a nemzetek közül megtérőkre milyen terheket rakjanak. Két nézet feszült egymásnak. Az egyik, akik azt mondták, hogy a törvényt meg kell tartaniuk maradéktalanul, hisz ez a bizonyíték megtérésük valódiságára és egyébként is ez méltó a Messiáshoz. A másik csoport szerint pedig az izrael küldetésével nem rendelkező nemzeteknek legfeljebb a noahita törvények megtartása a kötelességük. Végül is kompromisszumos megoldás született:

Csel. 15,19-22
Azokáért én azt mondom, hogy nem kell háborgatni azokat, kik a pogányok közül térnek meg az Istenhez; Hanem írjuk meg nékik, hogy tartózkodjanak a bálványok fertelmességeitől, a paráznaságtól, a fúlvaholt állattól és a vértől. Mert Mózesnek régi nemzedékek óta városonként megvannak a hirdetői, mivelhogy a zsinagógákban minden szombaton olvassák. Akkor tetszék az apostoloknak és a véneknek az egész gyülekezettel egybe, hogy férfiakat válaszszanak ki magok közül és elküldjék Antiókhiába Pállal és Barnabással, Júdást, kinek mellékneve Barsabás, és Silást, kik az atyafiak között főemberek valának.

Először is ezek tulajdonképpen a noahita törvények azon passzusai, melyeket a pogányok nem tartottak be maguktól is. Másodszor azért nyilvánvaló, hogy az erkölcsi miheztartás nem állt meg a sokszor hangoztatott négy parancsnál, hanem a zsinagógákban történt felolvashoz kötötték az egyéb erkölcsi kérdések megértését és elfogadását. Maga Pál sokszor sokkal szigorúbbnak tűnik még a törvénynél is, noha tudjuk, hogy őt szokás úgy láttatni, mintha engedékenyebb lett volna. Aztán mégis ő írta meg a Szeretet Himnuszát, mint követendő mércét. Összehasonlíthatatlanul szigorúbb a korábbi törvényeknél.

Felmerül a kérdés, Korintuszban megsértették-e a fenti négy parancsolatot? Úgy tűnik, nem. Ha mégis, azok voltak a kivételek. Pál ír ugyan olyat, ami talán ennek ellentmondani látszik. Lássuk!

1Kor. 5,1-5
Általában hallatszik köztetek paráznaság, még olyan paráznaság is, a milyen a pogányok között sem említtetik, hogy valaki atyjának feleségét elvegye. És ti fel vagytok fuvalkodva, és nem keseredtetek meg inkább, hogy kivettetnék közületek, a ki ezt a dolgot cselekedte. Mert én távol lévén ugyan testben, de jelen lévén lélekben, már elvégeztem, mintha jelen volnék, hogy azt, a ki ekként ezt cselekedte, Ti és az én lelkem a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében egybegyűlvén, a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmával átadjuk az ilyent a Sátánnak a testnek veszedelmére, hogy a lélek megtartassék az Úr Jézusnak ama napján.

És:

1 Kor. 5,11
Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek.

Valamint az első levél után így:

2 Kor. 12,21
Hogy mikor újra odamegyek, megaláz engem az én Istenem ti köztetek, és sokakat megsiratok azok közül, a kik ezelőtt vétkeztek és meg nem tértek a tisztátalanságból, paráznaságból és bujaságból, a mit elkövettek.

Először tegyük rendben az 1Kor 5,11-et.

SZIT így írja:

1Kor 5,11
Most azonban ezt írom nektek: Ne érintkezzetek azzal, akit testvérnek hívnak, de kicsapongó, kapzsi, bálványimádó, átkozódó, részeges vagy rabló. Az ilyennel ne is étkezzetek együtt.

Az MTB így:

1Kor. 5,11
Most tehát azt írom nektek, hogy ne éljetek közösségben azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek.

A King James pedig így:

1Co. 5,11
But now I have written unto you not to keep company, if any man that is called a brother be a fornicator, or covetous, or an idolater, or a railer, or a drunkard, or an extortioner; with such an one no not to eat.

Tehát a Károli fordítása téves. Nincs arról szó, hogy Pál ezeket testvérnek hívná. Arról van szó, hogy egy kívülálló számára ezek keresztényeknek tünnek, főleg, hogy annak is mondják őket/magukat. De ezekkel nem szabad együtt enni, közösséget vállani. Én tisztában vagyok azzal, ha ezt elkezdenék a különböző felekezetek következetesen gyakorolni, akkor megcsappanna a létszámuk, de tényleg szempont-e ez? De a keresztények lusták az ítéletet gyakorolni, noha a szellemi embernek ez az ismérve. Nem testi módon, de igenis ítél. Ő mindent megítél, őt meg senki sem.

Pál természetesen adott időt a paráznaságból, bujaságból való megtérésre, de aki életmódszerűen állt be a házasságon kívüli kapcsolatra, annak az volt az üzenet, hogy legközelebb már meg kell siratnia őt Pálnak. Természetesen lehet és kell hagyni időt arra, hogy elválljék egymástól a búza és a konkoly. De nem lehet ezt nyújtani, mint a rétestésztát. A gyülekezetek vezetőinek kutyakötelessége a nyilvánvalóan rendetlenekkel szemben akkor is szankciót alkalmazni, ha egyébként oly sok okkal lehet magyarázni rendetlen életmódjukat. A gyülekezet hegyen épített város. A gyülekezet világosságának ragyognia kell. Akiket kiközösítenek a gyülekezetből, azok nem feltétlenül az üdvösségből vannak kirekesztve. Különösen igaz ez akkor, amikor minden sarkon talál valaki magának gyülekezetet. Az apostoli korban egyáltalán nem csináltak ebből lelkiismereti kérdést. Messze tovább mentek, mint én. Azt mondták: kiközösítettük, így nem tud úrvacsorát venni, így természetesen üdvössége sincs. S ha volt is visszaút a gyülekezetbe, az felért egy canossa-járással. Ha egyáltalán sok év után hajlandók voltak visszafogadni.

No ez megint egy hosszú post lett, sok idézettel, és még oly sok mindent nem mondtam el... :(

Update: Még egy dolog. Sokszor elfeledkezünk arról és humanista szemüvegen keresztül nézzük azt, amit Jézus nagyon komolyan mondott:

Mát. 5,20
Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek országába.

A farizeusokkal Jézus sosem azért feddőzik, hogy rosszul ítélnek meg dolgokat. Ellenkezőleg, ők éppenhogy elhagyták azt, ami a törvényben nehezebb. Az ítélet és irgalom gyakorlását. Mi az igazság tekintetében nem adhatjuk alább a farizeusoknál. A több az tartalmazza a kevesebbet. Azaz amikor Jézus a farizeusok igazságáról beszél, nem azt mondja, hogy valami más kell, hanem az még kevés is.