Szeretni, de kit és hogyan – Egymást

Ján. 13,34-35

Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.

A kereszténységben az az újdonság az ószövetségi élethez képest, hogy a keresztények egymást maguknál jobban – azaz önfeláldozóan - szeretik. Kétségtelenül ez nagyon elcsépeltnek hangzik, de ez nem kell, hogy csorbítson az igazságtartalmán. Szavakban ez persze sokaknak elég jól megy, mi több azt is elhiszem, hogy sokan készek lennének meghalni testvérükért. Csakhogy meghalni kivételes, vissza nem térő alkalom, míg együtt élni a keresztényekkel közösségben, sokkal emberpróbálóbb feladatot jelent. Akár hetvenszer hétszer (Mt. 18,22 ) is meg kell halnunk egymásért. Akár naponta (Ef. 4,26).

Az idő akkor sem haladta meg ezt a parancsolatot, ha egyébként ez a magatartás az ókori ember számára feltűnőbb volt, mint a jóval a reneszánsz után élő embernek. Nem tartom igaznak, hogy a bűnösök egymást képesek azzal az önfeláldozással szeretni, ahogy a keresztényeknek kellene egymást. Balati ugyan azt mondja, hogy „az arab terroristák is nagyon szeretik egymást”, de érzésem szerint keveri a Jézus által alkalmazott csoportosításokat. Nézzük, mit is mond az Úr:

Mt. 5,46-47

Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is? És ha csak atyátokfiait köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik-e a pogányok is?

Lk. 6,32-33

Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik.

Gondolom, ez utóbbi képezi a feltételezés alapját, hogy az arab terroristák is nagyon szeretik egymást. Csakhogy ez a dolgoknak egy másik vetülete. Ugyanis más a csoportképzés alapja. Jánosnál Jézus képzett egy csoportot, akik a keresztények, egy másikat, akik a világ. Itt másik két csoport van. Az egyik csoport, akik jót tesznek a velem, a másik, akik nem. Jézus azt mondja, hogy ez viszont nem lehet szempont a hozzájuk fűződő viszonyomban. Nem tudok róla, hogy az arab terroristáknál is így lenne. Hacsak nem tekintjük jónak, hogy itt-ott felrobbantják muszlim testvéreiket is. Vagy hogy élőpajzsként használják gyerekeiket.

Ha félreértettem Balatit, és ő tényleg komolyan gondolja, hogy olyan önfeláldozó szeretetközösség létezhet bűnösök között, mint amilyet Jézus parancsol az övéinek, akkor ezzel nem tudok mit kezdeni, csak elmondom, téved. Bármekkora ideológiai háttere is van egy közösségnek az ótermészeten nem tud felülkerekedni. Épp az a baj a keresztényekkel, hogy ők is az ótermészetük szerint szeretnek és ezért nem megy. Tehát nem gondolom igaznak a konkrét állítást, de túlmennék a téma keretein, ha ennek részleteiben vesznék el.

De ha valami csoda folytán mégis helytálló lenne a párhuzam, akkor sem kell, hogy ez bárkit megingasson. Nekünk – keresztényeknek – annyi a dolgunk, hogy tegyük, amit megparancsolt az Úr. Hogy ez hogyan lesz jel, az az ő dolga.

A lényeg, hogy a két-két csoport egymással átfedésben is lehetnek. Azaz nagyon is lehet olyan keresztény, aki rosszat tesz nekem. Nem mérlegelési szempont ez számomra. Lehet olyan világi, aki jót tesz velem. Ez sem mérlegelési szempont. Ettől még nem szerethetem őt inkább (nem érzelmekről beszélek), mint a keresztény testvéremet, aki rosszat tett velem. A kereszténnyel úgy kell bánnom, mintha az Úrral tenném.

Ezen a ponton vissza kell kicsit térnem egy korábbi posztra.

Sok keresztény előrébb helyezi egy világival való törődését egy kereszténnyel való törődésnek. Legtöbbször puszta szimpátia alapján, vagy annak magyarázatával, hogy a világi még megtérhet. Ha valaki nem emlékszik a példára újra előhozom még egyszer.

Aktív hívő életet élő keresztény vagy. Két ember életveszélyben van. Mindkettőt kizárólag te tudod megmenteni, mégpedig egyenlő eséllyel, de csak az egyiket, viszont arra valóban képes vagy. Neked kell kiválasztanod, ki marad életben, ki hal meg. A szimpatikusabb emberről tudod, hogy nem keresztény, a másikról tudod, hogy az. Te megmented a szimpatikusabbat azzal a magyarázattal, hogy a keresztény úgyis a Mennybe megy, a világi pedig még kap esélyt, hogy megtérjen.

Akik így tesznek, azoknak mondom: reszkessetek! (Mt. 25,45) S bizony én nem az élethalál helyzetekről szóltam, hanem a mindennapokról. Azok az igazán nehéz helyzetek. Szerencsére a legtöbbször orvosolhatók.

A legtöbb szeretetre ösztönzést a Bibliában bizony azzal kapcsolatban találjuk, hogy a keresztények egymást szeressék.