Az egyházügyi törvény kapcsán

Nem akaródzott ebben nekem különösebben állást foglalni,  ám annyira különböző véleményeket olvastam már, melyekkel nem tudtam azonosulni, hogy végül magam írom le, amit gondolok. Nem akaródzott, mert ugyan az alapvetően két irányban elhajló megközelítések mindegyikével képes vagyok részben azonosulni, ám jellemzően nem azon okokból.

Az egyik megközelítés szerint nem kell azzal foglalkozni a keresztényeknek, hogy a világ milyen besorolást ad nekik az egyházak vagy egyesületek között. Sőt, még ez jót is tesz az egyháznak, legalább letisztul. Egészen végletes megoldásként olvastam olyat is, hogy jó lenne egy kis kifejezett üldözés, mert az majd elhozza a gyülekezetek tisztaságát.

A másik megközelítés szerint itt valami szörnyű, a Bibliával ellentétes dolog történt, ez nem Isten akarata stb.

Le kell szögezni a következőt. A Biblia a világ berendezkedésével igen keveset foglalkozik. Általában adottnak tekinti a környezetet. Szó sincs valami Bibliából levezethető liberalizmusról, ami a demokráciákat valami isteni adományként mutatná be a keresztényeknek, amire törekedniük kellene. Sőt még a jelenések könyvében sem jelennek meg demokráciák, noha János korát megelőzték már a görög városállamok, athéni demokrácia és a római köztársaság is, így nem vethető fel, hogy ki se indulhatott János másból, mint királyságokból. Ebből nem következik az, hogy a demokráciák ne lennének jó dolgok. Csak nem kell neki különösebben szakrális jelentőséget tulajdonítani. Külön érdekessége a dolognak, amikor egyébként olyanok próbálnak érvelni a liberális demokrácia, pluralizmus mellett bibliai érvekkel, akik más körülmények között fennen hirdetik a szekularizált állam fontosságát. Testvéreim, ha az állam szekularizált volta fontos, akkor az én ízlésem azt diktálja, hogy ennek megvédését ne próbáljuk meg levezetni a Bibliából, mert disszonáns lesz. Meg nem is lehet. Nincs semmi baj azzal, ha valaki a liberális demokráciát tartja az országa számára a legélhetőbb rendszernek. Magam is így vagyok ezzel. Ám akkor tessék felvállalni, hogy ennek képviselete politizálást jelent, nem pedig valami hitéleti csökevényt. Nem kereszténységünkben lettünk megsértve atyámfiai, hanem állampolgárságunkban. 

Ez pedig a másik oldalnak is az üzenetem. Ne tessék úgy tenni, mintha itt valami jó dolog történt volna. Polgártársaitok, akik nem mellesleg atyafitok másod- harmadrendű állampolgárokká lettek degradálva ebben a kérdésben. Agyrém beállítani ezt az egészet úgy, mint amiből jó sülhet ki. Ez nem igazol az ég világon semmit. Az igaznak minden a javára van, ettől még messze nem igaz, hogy az igazzal csak jó dolgok történnek. Persze lehetséges, hogy Isten éppen a szórólapátot használja, hogy elválassza az ocsút a búzától. Ám arra kérek mindenkit, ha így is van, istenfélelemmel élje meg ezt a helyzetet, s ha áll is, vigyázzon, hogy el ne bukjék. Én meglehetősen ki vagyok bukva úgy általában az egyházra (értsd: gyülekezetek). Hányni tudnék tőlük. Komolyan. Sőt néha magamtól is, ahogy rájuk reagálni tudok. Ám mindenkit siratnék meg inkább ezek közül, minthogy azok közül, akik a vélt vagy valós szórólapát láttán örvendeznek. Ha szórólapátot látsz, félj, keresd az Urat, nehogy valaminek híjával találtassál és rákerülj. Örülj, ha Te megmenekülsz. Ez végképp nem a káröröm ideje.

Szóval engem nem lehet elrángatni, hogy tüntessek az egyházügyi törvény ellen, mert egyfelől belekeverik a kereszténységet, s gyávák élni azzal, hogy ez bizony egy politikai kérdés. Másfelől meg azért, mert szép dolog, hogy ebben van esetleg együttműködés, csak nem tudom, hogy a lelkek megmentésének és megtartásának okán is van-e ekkora. Ám szó sem lehet róla, hogy ettől én még a legkisebb mértékben is elfogadnám állampolgárként, ami ez ügyben folyik. Mélyen felháborít. Akár keresztényről, akár krishnásról van szó.