Élni a hatalommal

Az előző bejegyzésben igyekeztem tisztázni, hogy a Jézus keresztáldozata által számunkra megszerezett jog valójában egy eljövendő világban lesz ránk érvényes. Elmondtam azt is érintőlegesen, hogy jogászkodva csak arra juthatunk, hogy amik a földi életünkben transzcendens jogokként egyáltalán felmerülhetnek, azok valójában Jézus Krisztus jogai. Mely jogok közül minket elsődlegesen az a joga érint, hogy joga van hozzánk. Megvásárolt bennünket saját vérén, élete árán a szellemi rabszolgapiacon, ezzel evidens jogot szerzett minden ember felett. Ám Ő ezzel a jogával nem kívánva önkényesen élni a vásárlás után szerződést ajánlott nekünk. Megteremtette ezzel a bizalmi alapot a velünk kapcsolatos szándékai felöl. A szerződésben az Ő kikötése az volt, hogy mi adjuk oda a földi életterünket, az ígérete pedig az, hogy hasonló jogosultságaink lesznek, mint neki, a földi életünk után. Mindeközben biztosítékokat rakott a szerződésbe, hogy a mennyei Édesapánkká lesz az Isten. Valamint, hogy a ránk szabott feladatokhoz biztosítani fogja a feltételeket. Tehát ez a jogi helyzet. A jog pedig hatalom. Tehát ez a hatalmi helyzet. A hatalomhoz pedig társul arányos felelősség is, ezért a felelősségről is írok.

Jézus nevében

Ahogy az előző postban mondtam, könyvtára van annak, hogy megtanítsák az embereket arra, milyen jogaik vannak, de valójában egy nagyon alapvető kérdéssel nem tudnak elszámolni. Ha ezek a mi jogaink, akkor mi szükség Jézus nevére ezek működésére? Hiszen ugye elvégzett dolog – hisz múlt időben írta Pál -, hogy feltámasztott minket és Jézus Krisztusban együtt ültettünk Isten jobbjára (Eféz. 2,5-6). Ha ez így megtörtént, nem pedig csak az örökkévalóságból, az idő nélküliség perspektívájából van megfogalmazva, akkor a szellemi lényeknek a puszta szavunkra el kell mennie. De ehelyett az első látványos gyógyító csodánál nagyom szépen látszik, hogy a hatalom erős összefüggésben van Jézus Krisztus nevével.

Csel. 3,6

Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem a mim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!

Amikor pedig számon kérték őket, így tették:

Csel. 4,7-10

És mikor őket a középre állították, tudakozzák vala: Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által cselekedtétek ti ezt? Akkor Péter, Szent Lélekkel megtelve, monda nékik: Népnek fejedelmei és Izráelnek vénei! Ha e mai napon mi egy nyavalyás emberrel való jótétemény felől hallgattatunk ki, mi által gyógyult meg ez: Legyen tudtotokra mindannyiótoknak és az Izráel egész népének, hogy a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, akit ti megfeszítettetek, kit Isten feltámasztott halottaiból, az által áll ez ti előttetek épségben.

Az imánkat is Jézus Krisztus nevében fogalmazzuk meg. Azaz bármennyire is gyermekek vagyunk, az Atyához sem mehetünk saját jogon.

Ján. 14,13-14

És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.

A démonok is Jézus nevének engednek.

Luk. 10,17

Visszatért pedig a hetven tanítvány örömmel, mondván: Uram, még az ördögök (démonok) is engednek nékünk a te neved által!

Jézus Krisztus nevének használatához azonban felelősség is társul. Ugyanis az alábbi parancsolatra is igaz, hogy az Úr nem eltörölni, hanem beteljesíteni jött:

2 Móz. 20,7

Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.

Olyan tevékenységhez használhatjuk Jézus Krisztus nevét, amihez Ő a nevét adja.

Az egyház küldetése

Természetesen mindannyiunk számára megvan Istennek a személyes életútterve, amit vagy elmond nekünk, vagy nem, vagy betöltjük maradéktalanul (esélytelen :)) vagy nem. De a küldetés, amihez Jézus nevének használata társul – alapvetően az egyháznak adatott.

Eféz. 3,8-10

Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen gazdagságát;  és hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, amely elrejtetett vala örök időktől fogva az Istenben, aki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által;  azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsessége,  amaz örök eleve-elvégezés szerint, a melyet megcselekedett a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban:

A pünkösdi-karizmatikus mozgalom nagyon személyessé tette a kereszténységet. Van ebben egy jelentős haladás is, de van ebben egy veszély is. A Bibliában leírt példák arra, ahogy kijelentéseket kaptak emberek, többnyire üdvtörténeti jelentőségű beavatkozások voltak a történelembe. Valamint olyan emberek írtak ilyenekről, akik ilyen események részesei, sőt meghatározói voltak. Mennyiben vetíthetők ezek az események az átlagember mindennapi életére? S ha nem, akkor mégis miért tűnik úgy, hogy az átlagember mindennapi életében is működik napi szinten a kijelentés? Erre majd egy másik posztban keresek választ talán, mert túlságosan el kellene kanyarodnom a mostani bejegyzés témájától.

A lényeg tehát, hogy a hatalom az egyháznak adatott Jézus Krisztus nevében, mely egyházban vannak dedikált szerepek, melyekhez speciális hatalom társul.

A mi felelősségünk és az ehhez társuló jogaink

Hogy a Jézus nevében rejlő erő működik-e, nem a mi felelősségünk, mert nem a saját jogainkban járunk. Ezért Ő vállal szavatosságot. Ő fog magyarázattal szolgálni, ha az általunk betölthető feltételeket – jóhiszeműen - egyébként betölteni látszottunk, de az adott dologban még sem működik.

Van azonban olyan felelősség (tehát hatalom és jog is), ami tőlünk elidegeníthetetlen, nem Jézus Krisztus éli ki magát bennünk, hanem kifejezetten a miénk. Ez pedig az a jog és felelősség, hogy Jézus Krisztus életünkhöz fűződő jogát megőrizzük felettünk.

Róm. 12,1

Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.

Róm. 6,12-13

Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban: Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint a kik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek.

Van egy ószövetségi kép, amit szeretek erre vonatkozóan. Az 1Móz. 15-ben Isten ígéreteket tesz Ábrámnak, majd ezt követően Isten szövetségkötésre hívja Ábrámot.

1 Móz. 15,10-11

Elhozta azért mind ezeket, és kétfelé hasította azokat, és mindeniknek fele részét a másik fele része átellenébe helyezte; de a madarakat nem hasította kétfelé. És ragadozó madarak szálltak e húsdarabokra, de Ábrám elűzte azokat.

Pontosan ez a mi felelősségünk, amit Ábrám is magáénak érzett ekkor. Megvédeni az áldozatát. Mert az áldozat már nemcsak, hogy nem a mi tulajdonunk már, hanem amikor erről lemondtunk, Isten javára tettük ezt. Nem az enyészetnek áldozzuk fel életünknek, hanem az Isten fennhatóságáért. S abban van a felelősségünk, hogy ezt a fennhatóságot mi megőrizzük. Hogy életünk áldozatként való jelképes leölése ne váljék értelmetlenné, hanem ott maradjunk az oltáron Istennek. Élő áldozatként, akik naponta leölik magukban a test kívánságait. Akik naponta elkergetik a ragadozó madarakat, hogy fel ne falják az Istennek szánt áldozatukat. A ragadozó madarak lehetnek több mindennek a jelképei. Úgy a testi kívánságok, mint démonok. Közös jellemzőjük, hogy minél értelmetlenebbé akarják tenni az áldozatunkat, amit Istennek szántunk oda.